DIALOG WITH JÓZSEF ATTILA – 11

Mixed-media on stitched, gessoed paper.
28″ x 11″ (70c x 28c)
2017

 

Fire is Now White
by Attila József

Console the tormented twilights, my loved one too belongs to them
Dolefully writhing with her sorrowful flames
She is running before me, I kissed her and now time is sinking around us in profound silence
And I’m trying to hold on to it in vain
On the blazing surface of agony
The lights are on in the graveyard
Our tears are rinsing black crystals
We have no words that we could utter
Our remaining dreams are now incinerated
Only the dark hopes of murderers are left shining
Foolishness is dashing before us on an express train
All our birds are now wing clipped
Innocent like the white foreheads of pebbles
I’ve always called her Ria
We have nothing not even straw mats but they are still grabbing them from underneath us
Our celebrations are lying about unconscious
Sing, pure sorrow
I’m lying down here, the Moon will be my headrest
Sing, pure sorrow
I’m lying down here, the Moon will be my headrest

Autumn of 1924

Translation by Tamás Baranyi

 

 

Most Fehér a Tűz
József Attila

Vigasztaljátok a szenvedő alkonyokat, közéjük való kedvesem is,
szomorú lángjaival zokogva kergetőzik.

Előttem szalad, megcsókoltam s az idő nagy némasággal elsüllyed
körülöttünk,
de üres kezemmel hiába kapkodok utána
a fájdalom vakító felületén.
Temetőkben világít a villany,
könnyeink fekete kristályokat mosnak,
nincsen szavunk, amit kimondhatnánk,
elhamvadt maradék álmunk,
csak a gyilkosok sötét reményei világítanak még.
A butaság expresszvonaton robog előttünk,
minden madarunk szárnyaszegett.
Olyan ártatlan, mint a kavicsok fehér homlokai.
Én mindig Riának hívtam.
Gyékényünk sincs és mégis kihúzzák alólunk,
ünnepeink ájultan hevernek.

Énekelj tiszta szomorúság,
lefekszem itt, a hold a fejemalja.
Énekelj tiszta szomorúság,
lefekszem itt, a hold a fejemalja.

1924 ősze